2009. január 28., szerda

Beleszerettem a Béka honlapjába

Olvasom a szétszedtem rovatát ennek a srácnak, és gurulok a nevetéstől. Bontogatja a jobbnál jobb készülékeket és fotózza és videózza és kommentálja. Három napja lógok a honlapján. Béka weblapja Azóta kezdem visszafoglalni a munkaasztalom a másik szobában, és megjavítottam az akkutöltőmet, melynek nem tetszett az 1,2V-os ceruzaakkumulátor gyorstöltése. Egy ismerős videóját, melyből az 5Voltos stabilizátor költözött át az örök elektronmezőkre, egy 15 hüvelykes HP monitort. Ő két diódát egy 2,5Amperes olvadóbetétet és egy UC3842-es PWM-et igényelt. Gondoltam, megpróbálkozom én is ezzel a látványpékség műfajjal. Nem is olyan egyszerű. A számítógépem a másik szobában, a fényképezőgépet a párom is állandóan a használja, és kapom a megjegyzéseket, mert ő is letölti a képeimet. No, nem ez a harc lesz a végső, de kezdem magam összefogni. Először a fényképek minősége. A békesség megőrzése nálam a legfontosabb, előhúztam a csibémet. Ez egy Philips webkamera. Remek, beszélgetést is felvesz, és képet is ad, de a képe... Csak egyet mutatóba:

Ez nem. Valahogy meg sem közelíti az elfogadhatót. Akkor marad a Kodak. Ezzel már fényképezek mindenféléket, de a virágok, emberek és nagyobb tereptárgyak nem csillognak annyira, mint egy nyomtatott áramköri lemez. Eddigi tapasztalatom szerint a legjobb mindig a természetes fény. Kiröppentem ezzel az apró rádióval az erkélyre, és alátettem homogén felületnek egy rajztáblát.

Sötét. :-( (Tél van és esik az eső. Legalább a nap sütne!) Nosza, még megnyitva a GIMP. Adjunk neki kakaót. A felvilágosodás most a történelem óra után az én képemre is betör.

Eddig ennyi. Se fókusz, se szépség. Pedig az a gyermeki kíváncsiság engem is legalább annyira fúr, mint a kollégát. (Már ha elfogad kollégának.) Mindegy. Tanulni nem szégyen, én pedig elég konok vagyok. Már előkészítettem a munkaasztal fölé a 150Wattos halogén refit, meg még tervbe vettem az episzkópból kibányászott nagy lencsének a munkára fogását. Most pedig hajrá!

Még pár perc Orionette. Az első munkaheyem Miskolcon az irodagépes szövetkezet volt. Komoly 18-19 éves ifjú ült az asztalom mögött. (én) A pénztárgépek akkor még jó nehéz vas monstrumok voltak, meg az írógépek is. Ezek mozgatására és egyéb teendőkre mászkált közöttünk Barna Lajos. Mint a neve is mutatja, cigányember. Jóhangulatú, lusta, de mókás figura. Ha elindult a hóvirágszezon, napokig nem jött be dolgozni, aztán előkerült, s mintha mi sem történt volna, folytatta 'munkáját'. Egyik alkalommal egy olyan ronda fadobozos valamit kukázott, ami megtetszett. Meg is állapodtunk, nekem kell, és egy kávé az ára. (Ha jól emlékszem 1Ft.50Fillér volt.) A pénzt a pohárral együtt tettük le a kávés asztalra, és kiöntéskor vette magához a főzésért felelős. Ez a fadobozos szörnyűség az a bizonyos Orionette. Nekem akkor sem rajzom, sem elképzelésem nem volt, mit lehetne kezdeni vele, de az egyik Facit számológép töltőjéről megszólalt. Hangszóró nem volt benne, azt a pincében talált tévéből emeltem ki, és hullámpapír dobozba rögzítettem négy fülénél fogva dróttal. Nagyon torz. Mi lehet a baja? Remek célműszerem - egy porecset- kihozta a P15-ös végtranzisztor egyik lábát. UFF! Ez vasból van. Ónszippantóval kiürítettem a három lyukat, és letoltam a tranyót majdnem tövig. Visszaforrasztva mindhárom lábat, működött is. Ezután a zsebszámológépek javításához (tv távirányítóhoz is jó, csak 1982-83 környékén még nem láttam olyat) pont jó indikátorhoz jutottam. Ha kapott tápot a számológép és nem világított semmi, akkor - szkópról még csak álmodtam - hangos kattogással jelezte a rádió, van-e élet a vacakban. Ekkor a KH és tranzverterkondik vallatása következett, illetve a kijelzőrepedések gyanuja.
Már nem tudom, mi lett vele,(a rádióval) valószínűleg katonáskodásom másfél éve alatt kidobták.

No ez a kép ár tetszik (Bár vakus, majdnem sík):

Nincsenek megjegyzések:

statisztika

Magamról

Saját fotó
Üdv mindenkinek!
Magamról akarok írni. Talán érdekes lesz, talán unalmas. Nekem felfedezés. Mások szakmájába is belekóstolgatok, és nem ismerem a szaknyelvet, de talán mókásabb a saját meghatározás. Középiskolás lehettem, amikor megfogalmaztam (értelmeztem) magamnak a csigafúrót, miszerint egy acélhengerre két oldalán párhuzamosan lazán feltekert felébe vágott lyuk. Nem biztos, hogy pontos és az sem, hogy másnak is tetszeni fog. Akit ez idegesít, kérem kerüljön el! Azoknak szánom, akinek tetszik.